Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A meghajlított bot rugalmas energiájával az ember már akkor találkozott, amikor még csak az emberszabásúak családfáját gyarapította. A kutatók szerint az íj ismerete legalább 50.000 éves! "Legalább", tehát könnyen lehet jóval régebbi is. Az eszközhasználatról ma már tudjuk, hogy nem csak az ember sajátja, így valószínűsíthető, hogy a rugalmas bot energiáját még jóval a történelem kezdete előtt ismerték őseink. Az első nagy ötlet a bot két végének összekötése volt, hiszen ha hajlított állapotban tesszük, akkor máris a felajzásnál tárolt energia birtokában vagyunk. Hogy is van ez? Van az íj teljes kihúzási erejénél egy jóval fontosabb fizikai mennyiség, mégpedig a pillanatnyi állapothoz tartozó rugalmas energia. Mert nem az erő, hanem a betáplált rugalmas energia alakul át mozgásivá, azaz teszi hatásossá a nyílvesszőt. Márpedig - ha a botot a felajzás előtt eleve meghajlítjuk, akkor már a legkisebb kihúzástól kezdve (E= F*s ahol s a kihúzás, F a feszítő erő) rugalmas energiát kapunk, hiszen már a felajzás sem akármilyen mutatvány egy jól megválasztott rugalmas botnál. Ember ősünk nem számolt fizikai képletekkel, azonban a természet erőit sokkal közvetlenebbül ismerhette, mint napjaink modern elkényeztetett embere. Ezekhez a felismerésekhez tehát elég volt a tapasztalat, és már csak azt kellett kitalálni, hogy mit repítsen el az őskori „hosszú bot” azaz long-bow. Talán-talán a Kedves Olvasó, ha gyerekkora nyarait agyagos partú folyók mentén töltötte, akkor megismerkedett a rugalmas botra tapasztott sárgalacsinnal történő lövöldözés szemveszélyeztető élményével… Ősünk azonban élelemszerző eszközre vágyott, így aztán hamar rájött, hogy az íj akkor lesz hatékony, ha valami iránytartó hegyes valamit – nyílvesszőt használ. Miből készült? Hogyan működött? Rugalmas fában egy ligetes, erdős területen nincs hiány, az íjra kötözhető idegre pedig a nagy zabálásokkor tanulmányozható rághatatlanul szívós állati inak hibátlan alapanyagként szolgáltak. A többi már csak technikai finomítás kérdése volt, és valljuk be: az alapelvek változatlansága miatt az is maradt egészen napjaink agyonbonyolított technikai bravúrjaiig. Mennyire lehetett hatásos egy ilyen őskori fegyver? Bizonyára forradalmi technikának számított, különben nem készültek volna tömegével a művészien kialakított pattintott kő nyílhegyek. Igen korán megbecsült iparággá válhatott a közösség íj és nyílvessző készítő munkája, mert a jól sikerült íj az élelemszerzés csodafegyverének bizonyult akkor is, és még a történelemi időket is beleszámítva – szinte napjainkig tartóan. Sokáig kerestem ide illő videót, de sajnos meggyőző nem jött szembe. Általában azzal tökörésznek a látott filmeken, hogy kőszerszámokkal farigcsálnak ügyetlen mozdulatokkal. Pedig a lényeg nem ez, hanem hogy maga az íj miből van. Talán fel kell eleveníteni gyerekkori íjkészítő tudásunkat és megritkítani egy tiszafa bokrot, vagy a mogyorót egy jó suhángért? (Ámbár a növendék kőris is jó volna..., lásd a Robin Hood idevágó fejezeté

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

NEWS TOP CRYPTO

(Darnellmable, 2022.04.18 13:28)

CRYPTO TOP

berita kesehatan

(Abduloramy, 2022.04.18 12:55)

berita kesehatan
berita kesehatan

berita nasional

(Williamwidge, 2022.04.18 12:37)

berita nasional

cosmetic surgery turkey

(JosephSen, 2022.04.18 10:17)

cosmetic surgery Istanbul
Plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgery treat congenital and acquired aesthetic, shape, and functional disorders. Specialist plastic surgeons meet the requirements of the branch. Cosmetic surgery in Turkey includes plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgical operations.
if there's anything else that you need you can write me.
thanks in advance for your services.

walgreens pharmacy online

(BobbyGax, 2022.04.18 10:14)

canada online pharmacies [url=https://telegra.ph/Is-It-Safe-To-Lift-COVID-19-Travel-Bans-04-06#]international pharmacy [/url]
canadian pharmaceuticals online safe pharmacies
aarp recommended canadian pharmacies https://selomns.gonevis.com/a-modified-age-structured-sir-model-for-covid-19-type-viruses/

порно зрелые попки

(PeterSub, 2022.04.18 09:28)

большие сиськи спят порно ххх фильмы

порно молодые развлекаются buyyourticketplease записи приватов

скачать фильм порно фильм большие
порно онлайн негритянки
скачать заниматься сексом порно
русское порно зрелых пар
красивое порно новый год
жесткое порно с молодыми девушками
порно молодых красивых женщин
лет порно смотреть онлайн
порно толстухи большой
порно онлайн женский оргазм
195_518

카지노사이트

(LouisemUsh, 2022.04.18 09:25)

카지노사이트
온라인 카지노 가입 상담 전문 컨설팅

온라인 카지노를 처음 접하신 분들은 카지노 게임 플레이를 즐기고 싶은데 어디서 어떻게 해야 되는지 많은 고민이 될 것 입니다. 고민의 종류로는 카지노 게임을 플레이 후 환급 처리에 관한 문제, 온라인 카지노는 어떠한 방식으로 이용하는지 대한 문제, 온라인 카지노를 이용 시 나에게 오는 피해는 없을지 많은 것을 생각하게 됩니다. 따라서 어떻게 해야 좋은 선택 인지를 많이 고민합니다. 본사와 상담 후 카지노 사이트 가입을 추천 드리고 있습니다.
온라인 카지노를 이용 함으로써 나에게 오는 악 영향은 없을지 왜 많은 사람들은 온라인 카지노를 플레이 하는지, 온라인 카지노를 믿을 수 있는지 모든 것을 본사에서 상담하여 드리고 있습니다.

본사에서 안내해드리는 카지노사이트 는 모두 100% 검증이 되었고 안전한 곳만을 안내하여 드리고 있습니다.

top cryptocurrency

(world-crypt-el, 2022.04.18 06:33)

[url=https://world-crypt-el.site]cryptocurrency market live[/url]

Song of the cardinal things you should unequivocally recognize hither Greece is the pecuniary emergency it is in. Despite that, the owing of the boonies does not earmarks of to choose the chosen course of cryptocurrency trading. More and more people in Greece are getting inspired away the possible returns that crypto investments offer. They not only want to prolong their income, but also securely store their finances, and this is what new-fashioned online cryptocurrency wallets provide.
how to create a cryptocurrency

remedies for pets

(Borisbob, 2022.04.18 06:28)

metronidazole online pharmacy [url= http://valiumno.iwopop.com ] http://valiumno.iwopop.com [/url] pet allergy remedies  https://slimex.clubeo.com  buy herbal tea

pharmacy intern

(BobbyGax, 2022.04.18 00:33)

generic viagra online [url=https://keuybc.estranky.sk/clanky/30-facts-you-must-know--a-covid-cribsheet.html#]pharmacy in canada [/url]
medical pharmacy pharmacies
canada pharmaceuticals online https://telegra.ph/Is-It-Safe-To-Lift-COVID-19-Travel-Bans-04-06

criptomoneda en tiempo real

(world-crypt-es, 2022.04.17 19:04)

[url=https://world-crypt-es.site]mejor criptomoneda para invertir[/url]

As of April 2020, there were 88 blockchain startups operating in Spain. Such a minute sum up of call participants is explained via the tory point of view of the Spanish administration towards cryptocurrency and blockchain technology, as fabulously as the need of legislation regulating this area. Cryptocurrencies in Spain do not beget the repute of legal tender, but settlements with them are not prohibited in the country.
reef criptomoneda

порно кастинг скачать бесплатно

(Stanleyvox, 2022.04.17 18:57)

девушки без порно смотреть онлайн [url=https://doxera.icu/]Дохера порно[/url] порно молодых младше 18 лет

смотреть порно лучший анал [url=https://doxera.icu/search/%D0%96%D0%9C%D0%96/]эротика жмж [/url]

[url=https://cheapcarkeysscotland.co.uk/which-cars-are-the-most-reliable/#comment-6607]домашнее порно с диалогами[/url]
[url=http://forumz.fearnode.net/site-announcements/1129892/my-new-hot-project?page=3#post-2402171]русские порно актрисы анал[/url]
[url=https://mrexchanger.com/blog/%d8%a8%db%8c%d8%aa-%da%a9%d9%88%db%8c%d9%86-%da%86%db%8c%d8%b3%d8%aa-%d9%88-%da%86%d8%b7%d9%88%d8%b1-%da%a9%d8%a7%d8%b1-%d9%85%db%8c-%da%a9%d9%86%d8%af%d8%9f/#comment-22555]порно анал 40[/url]
[url=https://thesassybarn.com/2019/04/09/week-long-blt-chopped-salad/#comment-15700]девушки в порно подборка[/url]
[url=http://rainbowloom.kz/shop/product/view/2/4/]порно от первого лица девушки[/url]
[url=http://ready-minute-wide.pornoautor.com/site-announcements/1134262/dhrzspsw?page=8#post-2213290]порно видео девушек 18[/url]
[url=https://goodcomms.nl/you-are-what-you-read/#comment-266]порно зрелых на телефон[/url]
[url=https://botwtriforce.com/all-shrines-speedrun-former-world-record-52625-74/#comment-146887]пышные девушки порно[/url]
[url=https://kraaidesign.com/dental-office-architect/#comment-2786]секретное домашнее порно[/url]
[url=https://www.ahmat.eu/seura/?x118172=-2058509&Action=Confirm&%2Apsid=1649872169-2058512-b300ee8b6cce65a8796633e6d44c6651&R=862249]порно онлайн медсестры[/url]
bffe191

publix pharmacy online ordering

(BobbyGax, 2022.04.17 18:54)

canada drugs pharmacy [url=https://pharmacy-online.yolasite.com/#]cheap prescription drugs [/url]
canada discount drug pharmacies shipping to usa
canada online pharmacies https://canadian-pharmacies0.yolasite.com/

Создание и продвижение сайтов

(Barneyjen, 2022.04.17 18:29)

Продвижение сайта Москва

online pharmacies uk

(BobbyGax, 2022.04.17 16:48)

online pharmacies canada [url=https://seketu.gonevis.com/high-10-tips-with-order-medicine-online-1/#]online pharmacies in usa [/url]
canadian pharmacies-247 online pharmacy drugstore
canadian viagra https://62553dced4718.site123.me/

london drugs canada

(BobbyGax, 2022.04.17 12:43)

24 hour pharmacy [url=https://62553dced4718.site123.me/#]pharmacy [/url]
canadian drugs online pharmacies pharmacie
online pharmacy busted https://chubo3.wixsite.com/canadian-pharmacy/post/what-parents-must-find-out-about-kids-and-covid-19

pharmacy in canada

(BobbyGax, 2022.04.17 10:43)

pills viagra pharmacy 100mg [url=https://selomns.gonevis.com/a-modified-age-structured-sir-model-for-covid-19-type-viruses/#]discount pharmacies [/url]
drugstore online online pharmacies canada
viagra generic online pharmacy https://pharmacy-online.yolasite.com/

Basklinks for google

(HowardJal, 2022.04.17 10:15)

линкбилдинг |
Basklinks for google 1ff1d41

basklinks

(Davidesoky, 2022.04.17 09:55)

Backlinks for the site
basklinks 39f6499

Bitcoin

(Williamwidge, 2022.04.17 09:07)

was kann ich mit bitcoins kaufen
Bitcoin 95_308a

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »