Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A meghajlított bot rugalmas energiájával az ember már akkor találkozott, amikor még csak az emberszabásúak családfáját gyarapította. A kutatók szerint az íj ismerete legalább 50.000 éves! "Legalább", tehát könnyen lehet jóval régebbi is. Az eszközhasználatról ma már tudjuk, hogy nem csak az ember sajátja, így valószínűsíthető, hogy a rugalmas bot energiáját még jóval a történelem kezdete előtt ismerték őseink. Az első nagy ötlet a bot két végének összekötése volt, hiszen ha hajlított állapotban tesszük, akkor máris a felajzásnál tárolt energia birtokában vagyunk. Hogy is van ez? Van az íj teljes kihúzási erejénél egy jóval fontosabb fizikai mennyiség, mégpedig a pillanatnyi állapothoz tartozó rugalmas energia. Mert nem az erő, hanem a betáplált rugalmas energia alakul át mozgásivá, azaz teszi hatásossá a nyílvesszőt. Márpedig - ha a botot a felajzás előtt eleve meghajlítjuk, akkor már a legkisebb kihúzástól kezdve (E= F*s ahol s a kihúzás, F a feszítő erő) rugalmas energiát kapunk, hiszen már a felajzás sem akármilyen mutatvány egy jól megválasztott rugalmas botnál. Ember ősünk nem számolt fizikai képletekkel, azonban a természet erőit sokkal közvetlenebbül ismerhette, mint napjaink modern elkényeztetett embere. Ezekhez a felismerésekhez tehát elég volt a tapasztalat, és már csak azt kellett kitalálni, hogy mit repítsen el az őskori „hosszú bot” azaz long-bow. Talán-talán a Kedves Olvasó, ha gyerekkora nyarait agyagos partú folyók mentén töltötte, akkor megismerkedett a rugalmas botra tapasztott sárgalacsinnal történő lövöldözés szemveszélyeztető élményével… Ősünk azonban élelemszerző eszközre vágyott, így aztán hamar rájött, hogy az íj akkor lesz hatékony, ha valami iránytartó hegyes valamit – nyílvesszőt használ. Miből készült? Hogyan működött? Rugalmas fában egy ligetes, erdős területen nincs hiány, az íjra kötözhető idegre pedig a nagy zabálásokkor tanulmányozható rághatatlanul szívós állati inak hibátlan alapanyagként szolgáltak. A többi már csak technikai finomítás kérdése volt, és valljuk be: az alapelvek változatlansága miatt az is maradt egészen napjaink agyonbonyolított technikai bravúrjaiig. Mennyire lehetett hatásos egy ilyen őskori fegyver? Bizonyára forradalmi technikának számított, különben nem készültek volna tömegével a művészien kialakított pattintott kő nyílhegyek. Igen korán megbecsült iparággá válhatott a közösség íj és nyílvessző készítő munkája, mert a jól sikerült íj az élelemszerzés csodafegyverének bizonyult akkor is, és még a történelemi időket is beleszámítva – szinte napjainkig tartóan. Sokáig kerestem ide illő videót, de sajnos meggyőző nem jött szembe. Általában azzal tökörésznek a látott filmeken, hogy kőszerszámokkal farigcsálnak ügyetlen mozdulatokkal. Pedig a lényeg nem ez, hanem hogy maga az íj miből van. Talán fel kell eleveníteni gyerekkori íjkészítő tudásunkat és megritkítani egy tiszafa bokrot, vagy a mogyorót egy jó suhángért? (Ámbár a növendék kőris is jó volna..., lásd a Robin Hood idevágó fejezeté

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

출장마사지

(Jameszek, 2022.03.23 15:57)

출장안마

best topical cbd oil for hidentitis suportiva

(JamesSuisa, 2022.03.23 10:06)

Qin Tian glanced at him with a special Charlottes Web Cbd Failed Drug Test meaning in his eyes So whats your progress. Laser Hair Removal at Melbourne CBD. Here s a look at marijuana seed laws in a few major European nations. https://hire.careerbliss.com/company/weed-seeds/

funniest memes ever

(PatrickKek, 2022.03.23 06:32)

best memes of all time

pharmacy in canada

(BobbyGax, 2022.03.23 06:01)

online pharmacies pharmeasy
mexican pharmacies canadian viagra
online drugstore pharmacy https://medicine-online.yolasite.com/

Wisdоm is a mixture оf exреriеncе, cоurage and intеlligencе

(Frenchmxjf, 2022.03.23 02:28)

Sеlf-Imрrovеment аnd succеss go hand in hand. Taking thе steрs tо mаkе yourself a bеtter аnd mоre wеll-rounded individuаl will prоvе to bе a wisе dеcisiоn.

canadian viagra generic pharmacy

(BobbyGax, 2022.03.22 20:02)

london drugs canada pharmacy online
canadian pharcharmy canadian prescriptions online
canadian pharmacies online https://61fe252e95052.site123.me/blog/canadian-pharmaceuticals-online-viagra-dosages-25mg-50mg-100mg

how much cbd oil vape should i take for anxiety

(Clintonedumn, 2022.03.22 18:04)

Capsules and gummies are easier to dose, although they tend to be more costly. To get an idea of what well-established breeders look like, check out. They are a trusted brand with 200 stores in Canada as well as an online store that ships worldwide. http://foxsheets.com/UserProfile/tabid/57/userId/82012/Default.aspx

лучшее порно онлайн молодых смотреть бесплатно

(CharlesSix, 2022.03.22 15:33)

порно фото домашней ебли [url=https://podsos.vip/]Порно Подсос[/url]

скачать русское порно hd [url=https://podsos.vip/search/%D0%A3%D0%B7,%20%D1%83%D0%B7%D0%B1,%20%D1%83%D0%B7%D0%B1%D0%B5%D0%BA,%20%D1%83%D0%B7%D0%B1%D0%B5%D0%BA%D1%81%D0%BA%D0%BE%D0%B5/]скачать бесплатно узбекское порно [/url]

[url=https://wheelbox.in/hello-world/#comment-6885]порно пришла онлайн[/url]
[url=https://mommyloi.com/i-missed/#comment-48220]порно молодая хочет[/url]
[url=https://forum.asgip.de/index.php?topic=12896.new#new]порно зрелых в чулках[/url]
[url=https://air-sity.ru/blog/sotni-tovarov-so-skidkoj#comment_12474]красивое русское порно сисястых[/url]
[url=https://russuvenir.com/blog/futbolki-bolshih-razmerov-po-otlichnoj-tsene#comment_244185]порно видео красивых зрелых русских[/url]
[url=https://fw-ennepetal.de/neubaugebiet-homberge/comment-page-443/#comment-312816]смотреть порно массажист[/url]
[url=https://mykos.ru/products/parikmaherskaya-mojka-gyusto#comment_15526]порно онлайн смотреть бесплатно новинки[/url]
[url=https://amsys.co.uk/how-to-configure-lion-profile-manager#comment-147200]русское порно мама и сын анал[/url]
[url=https://tsukushikko.com/publics/index/44/step=confirm/b_id=108/r_id=2/fid=d953ceb0e9c2e7975c76516f63bcc201]порно полные женщины анал[/url]
[url=http://navigatorltd.ru/o_kompanii/]порно зрелые мамки с молодыми[/url]
f14511f

LarrySteal

(LarrySteal, 2022.03.22 14:46)

Как записаться на прием к врачу в Санкт-Петербурге? Для того чтобы воспользоваться услугами сервиса самозаписи на прием к врачу в СПб через интернет достаточно воспользоваться сервисом https://doctut.ru/ выбрать район города и необходимое медицинское учреждение.
Ознакомиться с полным списком, воспользоваться услугами электронной регистратуры, уточнить телефоны районных центров, расписание врачей и для получения государственных услуг через систему " городская электронная регистратура" можно на страницах сайта https://doctut.ru/samozapis или посетить официальный сайт ГорЗдрава СПб.

Just want to say Hi.

(Lovie, 2022.03.22 11:51)

ضریب‌های سایت‌ها با هم متفاوت
هستند. این ضریب‌ها توسط الگوریتم‌ها و سیستم‌های پیشرفته تعیین می‌شود.

برای مثال ضریب‌های سایت شرط بندی تاینی بت
و سایت چیتا بت که هر دو از سایت‌های شناخته شده
بازی انفجار هستند با هم تفاوت دارند.

اگر ضریب‌های سایتی که در آن پیش‌بینی می‌کنید
پایین باشد شما از رقبای خود عقب خواهید افتاد.
به همین علت باید سایتی را انتخاب کنید
که همیشه بهترین ضریب‌ها را به کاربران خود بدهد.
بعضی از افراد در سایت‌های مختلف اکانت می‌سازند تا برای هر شرط به سراغ سایتی بروند که سود
بیشتری به کاربر می‌دهد. اما اگر
سایت درستی را انتخاب کنید
دیگر نیازی به این کار نیست.

ما در وین شد سایت چیتا بت را
به عنوان سایتی که در زمینه پیش‌بینی شناخته شده است پیشنهاد می‌کنیم.
چیتا بت هيچ‌گاه ضریب‌های پایینی ارائه نمی‌دهد.
تاینی بت نیز در این امر خوب عمل کرده است اما ضرایب چیتا بت از سایت تاینی
بت بالاتر است.

Feel free to surf to my blog: بازی انفجار تاینی
بت

navarro pharmacy

(BobbyGax, 2022.03.22 09:54)

online canadian pharcharmy [url=https://telegra.ph/Technology-A-linchpin-To-Maintain-Businesses-Handle-Remote-Workforce-Amid-Pandemic---Technology-02-16#]online pharmacy [/url]
canadian online pharmacy canadian pharmacy
pharmacy online prescription https://telegra.ph/Technology-A-linchpin-To-Maintain-Businesses-Handle-Remote-Workforce-Amid-Pandemic---Technology-02-16

what do i do with weed seeds

(RichardSic, 2022.03.22 01:51)

After admiring all the masterpieces, you can relax at the caf or restaurant, or browse the gallery gift shop. The towels should be soaked but shouldn t have excess water running off. Special use and regional Flower Seed Mixes. [url=https://myopportunity.com/profile/retha-tillman/nw]https://myopportunity.com/profile/retha-tillman/nw[/url]

Backlinks

(WilliamBoock, 2022.03.22 00:35)

получить обратные ссылки

canadian online pharmacies legitimate

(BobbyGax, 2022.03.22 00:01)

canadian pharmacy king [url=https://telegra.ph/Technology-A-linchpin-To-Maintain-Businesses-Handle-Remote-Workforce-Amid-Pandemic---Technology-02-16#]panacea pharmacy [/url]
indian pharmacy canada pharmaceuticals online
pharmacy cheap no prescription https://disvaiza.mystrikingly.com/

backlinks

(DennisgroUm, 2022.03.21 22:27)

купить обратные ссылки
backlinks bffe196

Сайт

(Аркадий, 2022.03.21 12:59)

За предоставленную информацию благодарим Minzdrav-ra.ru

Где была напечатана первая газета?

(ZivinStice, 2022.03.21 12:56)

[url=https://yourdesires.ru/finance/consumer-market/105-kak-pravilno-sekonomit-na-produktah-pitaniya.html]Как правильно сэкономить на продуктах питания[/url] или [url=https://yourdesires.ru/home-and-family/cookery/]Кулинарные тонкости[/url]

https://yourdesires.ru/beauty-and-health/lifestyle/653-kogda-neobhodima-gisteroskopiya-i-gisterorezektoskopiya-polipa-endometriya.html

online pharmacies legitimate

(BobbyGax, 2022.03.21 12:23)

cialis pharmacy online [url=https://graph.org/Understand-COVID-19-And-Know-The-Tricks-To-Avoid-It-From-Spreading---Medical-Services-02-21#]canadian drugs [/url]
best online canadian pharmacy medical pharmacies
canadian pharcharmy https://medicine-online.yolasite.com/

Crypto

(Darnellmable, 2022.03.21 11:03)

SberBitcoin

anime

(TerryWek, 2022.03.21 09:26)

anime nightwear

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »