Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A meghajlított bot rugalmas energiájával az ember már akkor találkozott, amikor még csak az emberszabásúak családfáját gyarapította. A kutatók szerint az íj ismerete legalább 50.000 éves! "Legalább", tehát könnyen lehet jóval régebbi is. Az eszközhasználatról ma már tudjuk, hogy nem csak az ember sajátja, így valószínűsíthető, hogy a rugalmas bot energiáját még jóval a történelem kezdete előtt ismerték őseink. Az első nagy ötlet a bot két végének összekötése volt, hiszen ha hajlított állapotban tesszük, akkor máris a felajzásnál tárolt energia birtokában vagyunk. Hogy is van ez? Van az íj teljes kihúzási erejénél egy jóval fontosabb fizikai mennyiség, mégpedig a pillanatnyi állapothoz tartozó rugalmas energia. Mert nem az erő, hanem a betáplált rugalmas energia alakul át mozgásivá, azaz teszi hatásossá a nyílvesszőt. Márpedig - ha a botot a felajzás előtt eleve meghajlítjuk, akkor már a legkisebb kihúzástól kezdve (E= F*s ahol s a kihúzás, F a feszítő erő) rugalmas energiát kapunk, hiszen már a felajzás sem akármilyen mutatvány egy jól megválasztott rugalmas botnál. Ember ősünk nem számolt fizikai képletekkel, azonban a természet erőit sokkal közvetlenebbül ismerhette, mint napjaink modern elkényeztetett embere. Ezekhez a felismerésekhez tehát elég volt a tapasztalat, és már csak azt kellett kitalálni, hogy mit repítsen el az őskori „hosszú bot” azaz long-bow. Talán-talán a Kedves Olvasó, ha gyerekkora nyarait agyagos partú folyók mentén töltötte, akkor megismerkedett a rugalmas botra tapasztott sárgalacsinnal történő lövöldözés szemveszélyeztető élményével… Ősünk azonban élelemszerző eszközre vágyott, így aztán hamar rájött, hogy az íj akkor lesz hatékony, ha valami iránytartó hegyes valamit – nyílvesszőt használ. Miből készült? Hogyan működött? Rugalmas fában egy ligetes, erdős területen nincs hiány, az íjra kötözhető idegre pedig a nagy zabálásokkor tanulmányozható rághatatlanul szívós állati inak hibátlan alapanyagként szolgáltak. A többi már csak technikai finomítás kérdése volt, és valljuk be: az alapelvek változatlansága miatt az is maradt egészen napjaink agyonbonyolított technikai bravúrjaiig. Mennyire lehetett hatásos egy ilyen őskori fegyver? Bizonyára forradalmi technikának számított, különben nem készültek volna tömegével a művészien kialakított pattintott kő nyílhegyek. Igen korán megbecsült iparággá válhatott a közösség íj és nyílvessző készítő munkája, mert a jól sikerült íj az élelemszerzés csodafegyverének bizonyult akkor is, és még a történelemi időket is beleszámítva – szinte napjainkig tartóan. Sokáig kerestem ide illő videót, de sajnos meggyőző nem jött szembe. Általában azzal tökörésznek a látott filmeken, hogy kőszerszámokkal farigcsálnak ügyetlen mozdulatokkal. Pedig a lényeg nem ez, hanem hogy maga az íj miből van. Talán fel kell eleveníteni gyerekkori íjkészítő tudásunkat és megritkítani egy tiszafa bokrot, vagy a mogyorót egy jó suhángért? (Ámbár a növendék kőris is jó volna..., lásd a Robin Hood idevágó fejezeté

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

experlyfrepe skpvg

(Colinsmib, 2021.11.10 01:09)

provigil price modafinil prescription online

AttitdixGling fweep

(LucyTem, 2021.11.09 23:24)

buy modafinil online modafinil generic

experlyfrepe jlcuq

(Jefreyalala, 2021.11.09 20:55)

how to get modafinil prescription modalert 200

домашнее порно видео смотреть бесплатно

(JamelDus, 2021.11.08 18:45)

https://comics-porn.club/ секс эрокомиксы орг

секс комиксы аниме любовь https://comics-porn.club/search/ секс комикс как приручить дракона

порно женщин с большими попами
ретро порно фильмы онлайн бесплатно
скачать русское порно 18
порно жены анал инцест
голые девушки нижний
порно онлайн мама друга
русское порно жмж зрелые
большие аппетитные порно
красивое порно в черных чулках
секс леди баги
5739f64

https://pics-tube.xyz/ голая девушка бреет киску

(Larryemava, 2021.11.07 17:36)

https://pics-tube.xyz/ порно видео девушку в попу

порно большой анал раком https://pics-tube.xyz/mnogo-porno-foto-po-kategorijam.html голые волосатые зрелые женщины

TALMEXTLEDO narje

(SidMoume, 2021.11.07 07:50)

modafinil prescription modafinil prescription

experlyfrepe akpje

(Samuelalala, 2021.11.07 03:41)

modalert 200 modafinil

TALMEXTLEDO qhpuo

(SidMoume, 2021.11.07 02:56)

modalert online modafinil side effects

experlyfrepe mhord

(Normanmib, 2021.11.07 00:54)

provigil medication buy provigil online

AttitdixGling qfbzx

(DavidTem, 2021.11.07 00:37)

buy provigil online buy modalert

experlyfrepe rdpit

(Williamwherm, 2021.11.07 00:36)

provigil online provigil generic

TALMEXTLEDO mawed

(SidMoume, 2021.11.06 19:38)

provigil price modalert 200

experlyfrepe nlwbu

(Williamwherm, 2021.11.06 11:03)

buy modafinil online provigil over the counter

experlyfrepe xxyal

(Samuelalala, 2021.11.06 07:37)

provigil medication modafinil prescription online

TALMEXTLEDO kjnlc

(SidMoume, 2021.11.06 02:35)

provigil price buy modalert

experlyfrepe rlbap

(Samuelalala, 2021.11.06 01:19)

modafinil 200mg provigil medication

AttitdixGling cvioz

(DavidTem, 2021.11.05 23:18)

modafinil online buy provigil

TALMEXTLEDO lajtb

(SidMoume, 2021.11.05 13:05)

modafinil prescription modalert online

experlyfrepe mzhxl

(Samuelalala, 2021.11.05 10:10)

modafinil provigil side effects

TALMEXTLEDO kzsoc

(SidMoume, 2021.11.05 04:59)

provigil 200 mg modalert

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »