Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A meghajlított bot rugalmas energiájával az ember már akkor találkozott, amikor még csak az emberszabásúak családfáját gyarapította. A kutatók szerint az íj ismerete legalább 50.000 éves! "Legalább", tehát könnyen lehet jóval régebbi is. Az eszközhasználatról ma már tudjuk, hogy nem csak az ember sajátja, így valószínűsíthető, hogy a rugalmas bot energiáját még jóval a történelem kezdete előtt ismerték őseink. Az első nagy ötlet a bot két végének összekötése volt, hiszen ha hajlított állapotban tesszük, akkor máris a felajzásnál tárolt energia birtokában vagyunk. Hogy is van ez? Van az íj teljes kihúzási erejénél egy jóval fontosabb fizikai mennyiség, mégpedig a pillanatnyi állapothoz tartozó rugalmas energia. Mert nem az erő, hanem a betáplált rugalmas energia alakul át mozgásivá, azaz teszi hatásossá a nyílvesszőt. Márpedig - ha a botot a felajzás előtt eleve meghajlítjuk, akkor már a legkisebb kihúzástól kezdve (E= F*s ahol s a kihúzás, F a feszítő erő) rugalmas energiát kapunk, hiszen már a felajzás sem akármilyen mutatvány egy jól megválasztott rugalmas botnál. Ember ősünk nem számolt fizikai képletekkel, azonban a természet erőit sokkal közvetlenebbül ismerhette, mint napjaink modern elkényeztetett embere. Ezekhez a felismerésekhez tehát elég volt a tapasztalat, és már csak azt kellett kitalálni, hogy mit repítsen el az őskori „hosszú bot” azaz long-bow. Talán-talán a Kedves Olvasó, ha gyerekkora nyarait agyagos partú folyók mentén töltötte, akkor megismerkedett a rugalmas botra tapasztott sárgalacsinnal történő lövöldözés szemveszélyeztető élményével… Ősünk azonban élelemszerző eszközre vágyott, így aztán hamar rájött, hogy az íj akkor lesz hatékony, ha valami iránytartó hegyes valamit – nyílvesszőt használ. Miből készült? Hogyan működött? Rugalmas fában egy ligetes, erdős területen nincs hiány, az íjra kötözhető idegre pedig a nagy zabálásokkor tanulmányozható rághatatlanul szívós állati inak hibátlan alapanyagként szolgáltak. A többi már csak technikai finomítás kérdése volt, és valljuk be: az alapelvek változatlansága miatt az is maradt egészen napjaink agyonbonyolított technikai bravúrjaiig. Mennyire lehetett hatásos egy ilyen őskori fegyver? Bizonyára forradalmi technikának számított, különben nem készültek volna tömegével a művészien kialakított pattintott kő nyílhegyek. Igen korán megbecsült iparággá válhatott a közösség íj és nyílvessző készítő munkája, mert a jól sikerült íj az élelemszerzés csodafegyverének bizonyult akkor is, és még a történelemi időket is beleszámítva – szinte napjainkig tartóan. Sokáig kerestem ide illő videót, de sajnos meggyőző nem jött szembe. Általában azzal tökörésznek a látott filmeken, hogy kőszerszámokkal farigcsálnak ügyetlen mozdulatokkal. Pedig a lényeg nem ez, hanem hogy maga az íj miből van. Talán fel kell eleveníteni gyerekkori íjkészítő tudásunkat és megritkítani egy tiszafa bokrot, vagy a mogyorót egy jó suhángért? (Ámbár a növendék kőris is jó volna..., lásd a Robin Hood idevágó fejezeté

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Elolvasta - akkor a XEvil 5.0 valóban működik!!

(MashaoHog2377, 2021.08.06 15:23)

Elolvasta - akkor a XEvil 5.0 valóban működik

Szeretné, hogy tegye a promo 12.000.000 (12 több millió!) honlapok? Nincs probléma-az új "XEvil 5.0 + XRumer 19.0.8" szoftverkomplexummal!
Blogok, fórumok, táblák, üzletek, vendégkönyvek, közösségi hálózatok - minden motor bármilyen captchas!
XEvil is kompatibilis bármilyen SEO / SMM programok, szkriptek, és képes elfogadni captchas bármilyen forrásból. Csak próbáld ki! ;)

Üdvözlettel, MasheHog5578

P.S. Hatalmas kedvezmények állnak rendelkezésre (akár 50%!) egy rövid áttekintést XEvil minden népszerű fórum vagy platform. Csak kérjen hivatalos támogatást a kedvezményért!

Elolvasta - akkor a XEvil 5.0 valóban működik.

(MashaeHog7961, 2021.08.06 13:45)

Elolvasta - akkor a XEvil 5.0 működik!!

Szeretné elküldeni a szöveget 12.000.000 (12 több millió!) honlapok? Nincs probléma-az új "XEvil 5.0 + XRumer 19.0.8" szoftverkomplexummal!
Blogok, fórumok, táblák, üzletek, vendégkönyvek, közösségi hálózatok - minden motor bármilyen captchas!
XEvil is kompatibilis bármilyen SEO / SMM programok, szkriptek, és képes elfogadni captchas bármilyen forrásból. Csak próbáld ki! ;)

Üdvözlettel, MashyHog9247

P.S. Hatalmas kedvezmények állnak rendelkezésre (akár 50%!) egy rövid áttekintést XEvil minden népszerű fórum vagy platform. Csak kérjen hivatalos támogatást a kedvezményért!

AttitdixGling sjryw

(Whitneyuriff, 2021.07.26 10:57)

write my paper for me help with writing a paper writing paper help  essay writers https://personalessaymix.com/

AttitdixGling pavpi

(Williamexics, 2021.07.26 05:08)

essay format https://writeanessay24.com/ - online dissertation writing service online essay writer write my essay  how to write essay

AttitdixGling kzjym

(Williamexics, 2021.07.26 02:42)

https://writeanessay24.com/ paper writing services https://writeanessay24.com/ - essay assistance us essay writers

AttitdixGling yhyki

(Whitneyuriff, 2021.07.25 18:50)

essay writing https://personalessaymix.com/ - help writing a paper cheap essay writer essay format https://personalessaymix.com/

AttitdixGling awecw

(Whitneyuriff, 2021.07.24 22:53)

essay help automatic essay writer  essay format https://personalessaymix.com/

AttitdixGling wkcmh

(Louiselab, 2021.07.24 21:33)

cheap essay writer essay assistance how to write an essay  online dissertation writing service https://essayhelperbot.com/ - paper writing services

AttitdixGling kbiuv

(HazelSob, 2021.07.24 20:05)

paper writing services help with homework  how to write an essay https://writemyessaytd.com/

AttitdixGling sufok

(Sharylgok, 2021.07.20 19:42)

https://paperwriterusd.com/ essay homework helper writing an essay  essay maker

AttitdixGling kqagk

(Carlospat, 2021.07.19 21:30)

essay assistance writing help  auto essay typer https://paperwriteract.com/

AttitdixGling sfway

(JamesCew, 2021.07.19 15:57)

https://writeanessay24h.com/ argument essay https://writeanessay24h.com/ - help me with my essay online dissertation writing service

AttitdixGling qsagt

(Whitneyuriff, 2021.07.19 12:28)

help with writing an essay buy essay paper  buy an essay https://instantcollegeessay.com/

AttitdixGling mrxyz

(AshleyLef, 2021.07.19 08:23)

https://paperwriterblk.com/ auto essay typer https://paperwriterblk.com/ - paper writing services write an essay for me

AttitdixGling bytsn

(Whitneyuriff, 2021.07.19 05:48)

writing essay essay paper writing dissertation help online  essay writer cheap https://instantcollegeessay.com/

AttitdixGling qqmkk

(Williamexics, 2021.07.19 04:22)

college essay prompts https://myessayfriend.com/ - essay rewriter paper writer essay hook generator https://myessayfriend.com/

AttitdixGling dmubi

(Carlospat, 2021.07.18 23:08)

essaytypercom https://paperwriteract.com/ essay writer generator how to write a essay  college essay

AttitdixGling hcdtr

(JamesCew, 2021.07.18 21:14)

buy dissertation paper https://writeanessay24h.com/ - my homework i need help writing my paper write an essay  essay hook generator

AttitdixGling lcaex

(HazelSob, 2021.07.18 19:51)

paper help https://turboessaywriting.com/ - write my essay generator writing service help with writing paper https://turboessaywriting.com/

AttitdixGling kykyv

(DiedraACTIG, 2021.07.18 19:30)

write an essay https://writeapapper24h.com/ - help with writing an essay buy cheap essay paper writer generator https://writeapapper24h.com/

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »